Ajánlott videó

Hirdetés


Átadták Magyarország első Hankook Master műhelyét

2015.06.24. 21:38:10

20150625_hankook_master_gumi_500
Kenedy elnök valamikor a 60-as években egy beszédében azt mondta: „Az a célunk, hogy embert juttassunk fel a holdra és biztonságban vissza is hozzuk.”
Persze tudom, mi nem vagyunk űrállomás, és nem is szeretnék nagyképűek lenni ezzel a hasonlattal, de mégis…

Nekünk az, hogy elkészült ez a csodálatos műhely majdnem akkora lépés, mint az ember Holdra szállása. Nem az űrben, hanem Kkcsiben, családiasabban, itt Baján.

Képek a megnyitóról >>>

De ha arra az Önmagunkra gondolok, akik több, mint 25 évvel ezelőtt – 1988-ban – először bementünk SzedőPista bácsifutómű beállító műhelyébe, hát majdnem akkora utat tettünk meg, mint Armstrong űrhajós a Holdra szállás előtt.

Több évig csak tanultuk a szakmát, figyeltünk, gyakoroltunk. Majd jött a gondolat, hogy eladással is kellene foglalkoznunk és 1991-ben Bandi kiváltotta a vállalkozói igazolványát. Azt hiszem a rendszerváltás utáni Magyarország első generációs vállalkozói között vagyunk.

A siker nem jött egyik napról a másikra, munka nélkül nincs siker.

De mi mindketten hiszünk abban, hogy a tisztességes és kemény munka, a befektet energia mindig meghozza a gyümölcsét. Vagyis, hogy csak ez hozhat eredményt. Ahogy itt körülnézek, ahogy rátok nézek ez az első, ami eszembe jut. És persze az, hogy Ti, akik itt vagytok ugyanúgy részesei vagytok, nektek is köszönhető mindez.

Szóval 25 éve dolgozunk együtt, hát másnak, ahogy mondják ez már gombócból is sok lenne….De mi nem tudunk nem együtt dolgozni.

Képek a megnyitóról >>>

De menjünk vissza az időben: a 90-es években Bandi már árulta a gumiabroncsot, én pedig még csak javítottam és futómű beállítással foglalkoztam. A céget 1999-ben alapítottuk meg mai formájában. December 17-én, tisztán emlékszem milyen dermesztő hideg nap volt és aki dolgozott már műhelyben tudja, a tél nem a legjobb barátja a gumiszerelőnek, ha az időjárásra gondolunk...

A Ma-Vi Gumiszervíz Kft 2 fővel indult, de akkor még nem volt saját telephelyünk sem.

Úgy látszik, mi főleg télen fejlődünk –a munka helyett ilyenkor inkább cégvezetők vagyunk – de viccet félretéve, tényleg így volt: 2001 decemberében nyitottuk meg a Szent László utcai műhelyünket. Aztán két év múlva már futómű beállító részleget is nyitottunk és 2010-ben megnyitottuk a Mártonszállási úti telephelyet is, itt már flottákat is ki tudtunk szolgálni és nehézgépjáműveket is szervizelni tudtunk. Aztán jött a 24 órás szervizbusz, a helyszíni mentéseket is elkezdtünk. Ekkor már 10-en dolgoztunk együtt. És 2013-ban talán lehet, hogy megint télen gondoltuk ki azt, hogy nyitunk egy újabb telephelyet. Ezt itt ahol most is vagyunk, a Nagy István utcában.

Képek a megnyitóról >>>

Ez a telephely nem olyan, mint a legtöbb gumiszervíz Magyarországon. Nem szükségszerű, hogy egy műhelyben rendetlenség, piszok legyen. Persze a gumizás nem steril munka, de szeretnénk bebizonyítani, hogy attól egy műhely még lehet az. Büszke vagyok arra, hogy uniós támogatással és a Hankook segítségével megnyithatjuk ezt a szuper-szervizt. Ami nekünk tényleg olyan, mintha egy igazi űrállomást építhettünk volna.

Látjátok itt mögöttem a képeken, hogy honnan indultunk és mi lett a munka után.De ezt majd inkább nézzétek meg személyesen. Viszont, hogy picit visszatérjek Kenedy elnökhöz, ő azt mondta: „Az a célunk, hogy embert juttassunk fel a holdra és biztonságban vissza is hozzuk.”

Mi pedig azt mondjuk, hogy ha nem is a holdra és nem is űrhajóval, de szeretnénk segíteni az ügyfeleinket, vásárlóinkat, hogy biztonságosan célhoz érjenek autójukkal, és biztonságosan vissza is térjenek. Komolyan vesszük ezt a feladatot és nemcsak azért, mert a mi munkánkon életek, az autóvezetés biztonsága múlik, hanem azért is, mert tudjuk, csak akkor lehetünk hosszútávon is sikeresek, ha a maximumot adjuk.

De azt is tudjuk, hogy a maximális teljesítményhez kiváló partnerek kellenek. Ezért is örülünk annak, hogy a mi partnerünk  itt a Hankook lehet.

Ez az üzem mérföldkő nekünk és azt szeretnénk, hogy az legyen ügyfeleinknek is. Még gyorsabb, még jobb szolgáltatást szeretnénk nyújtani és ezért újabb 5 fővel bővültünk, ma már 17-en vagyunk.

De azt is tudjuk, hogy mindez nem jöhetett volna létre Nélkületek.

Köszönjük, hogy megtiszteltetek azzal hogy itt vagytok, köszönjük, hogy velünk voltatok az elmúlt 25 évben és azt kívánom, hogy 25 év múlva újra egy kellemes Mohito koktéllal a kezünkben koccintsunk, talán a sokadik ilyen műhely megnyitóján. Mind együtt.

Érezzétek jól magatokat Nálunk! Képek a megnyitóról >>>

Majoros Ferenc az egyik tulajdonos.

<< Vissza

Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.gumipiacmagazin.hu © 2006-2013 | Készítettel: amos.hu